Az Elveszet Költő

 

Mindenkit üdvözlök egy érdekes világba ahol egy titkos embert fogunk meg ismerni a többi eddig titokba maradt… de mi mindent fel tárunk meg ismerünk egy titkos költőt is vele a titkos világát.

 

 

 

Kezdődjön, a történetünk egy el dugott helyen ahol egy madár se jár egy titkos faházba valahol az erdő közepén ahol egy kedves szerény ember él egyedül elhagyatottan magányosan. ” Hát igen nem éppen nyertes helyzet, ha az ember egyedül él” Ennek a mi kis emberkénknek nagyon társasága se volt mondhatnánk egyáltalán nem volt semmi féle társasága  mivel az erdő közepén élt sok fa között egyetlen munkát tudott csinálni az,a  Erdész munka sajnos mivel nem volt munka adója ezért pénzt nem kapott érte is úgy hasznosította fel hogy télire tűzifa is háztartási bútorokat csinált magának. Az erdész munka kemény is tapasztalat kel hozzá az a szerencséje a mi titkos emberkénknek, hogy erdész családba nőt fel így értett az erdészethez. Magának való ember volt sajnos 20-21 évesen el vesztette a szüleit így magára volt utalva mikor még szüleivel volt akkor még a nagyvárosba élt, de mikor el vesztette a szüleit ott hagyta a nagyvilágot, mert az emberekkel nem jött ki túl jó is így úgy döntött olyan helyet keres, ahol békésen tud élni. ” kicsit furcsa hogy miért pont az erdő is nem egy szép tavacskás vagy tavas hely ahol azért nincs teljesen el zárva a világtól.” Az erdőbe kezdte újra az életet, a házat is ő építette is mindent, amit a házba volt igen kis kuckót faházat csinált, de egy magának meg felelő hisz sajnos magányos ember volt még nagyon nő társ se volt vele hogy legyen kire támaszkodnia, amit valljunk meg nem kellemes dolog. A magány nem jó az embernek is sajnos a magány munkálkodik is gyűjti az embereit. Ez ellen úgy tudunk tenni, hogy vagy le győzzük vagy hagyjuk, hogy meg kísértsen is ki nyír a magány. A mi emberkénket is meg kísértette a magány és majdnem ki nyírta, de nem sikerült neki, mert erős ember volt is ki bírta. Ez szinte csoda, ha az ember ki bírja a pofonokat is nem adja, fel, Sokan mások fel adják ritka egy dolog. titkos költőnk napról napra élt is el szálltak felette a napok hónapok évek és meg öregedet az erdészethez is kevés ereje volt. Mivel meg öregedet több ideje jutott a pihenésre is hogy kicsit jobban fel fedezze a világot ahol ő is él is el kezdet ezekről írogatni. Elsőnek fondorlatokat, hogy milyennek találja a világot utána ezeket kisebb versekbe írta is egy idő után a vers írogatás kicsikét komolyabb dolgot jelentett neki is meg írta első versét Az Igaz Gyöngy Könnycseppi. El jött az idő hogy közönség elé vigye, hogy mit szólnak, hozzá az emberek valljuk, meg hogy költőnk igen régen szinte még tini korba élt a városba is kicsit nehéz lesz újra ki menni a nagyérdemű közönséghez. még az utat nem felejtette el, hogy hogyan jutott be az erdő közepéhez így szerencsére ki talált kicsit félt, hogy az emberek majd mit szólnak a verséhez.  El jött a nagy nap hogy emberkénk meg mutassa a verset. El ment egy könyvtárba ahol pont elő adás volt is el mondta Igaz Gyöngy Könnycseppjei. Elsőnek, a közönségnek furcsa volt, mert eddig senki nem látta hallott róla is egyszerű régies ruhát viselt, ami a többi embernek furcsa volt. Hisz, ahogy telnek az évek a divat is már változik, de mivel a költőnk el dugott helyen élt ezért ő neki az akkori évből az egyszerűbb ruhák maradtak meg. Költőnk mikor bele kezdet a versbe a közönség feszülten figyelte a versét is mikor be fejezte senki nem gondolta volna, de könnyek folytak a szemekből is egyszerűen nem tudtak be telni a csodával is bámultak, hogy eddig hol volt ez a csodálatos ember. Mindenki fel ált is meg tapsolta a közönség költőnk kissé el könnyezet ő is a közönséggel hisz rég volt az emberek között. Egyedül élt hosszú ideig is csak az erdészetnek élt is örült, hogy az embereknek tetszet a verse is egy csodát ért el. Az emberek el nevezték a csodák költőének hisz nem minden nap jön egy költő elő a semmiből emberkén ettől egyszerűnek tartotta magát is annyira még nem tartotta magát költőnek csak örült, hogy egyszerűen örömet okozhatott az embereknek is csodát hozhatott. Is költőn az idő múlásával egyre több verset hozott az embereknek, ami tanulságot, örömet, szomorúságot, szerelmet, meglepődést, csalódottságot, szeretetett, megbánást hozott is a költőn az érzelmeit is bele tette a verseibe. Az emberek ezáltal tanultak is sok mindent tanultak is el jött az idő mikor költőnk, aki még most is úgy volt, hogy ő nem költő csak írogassa a verseket érezte, hogy el jött az utolsó vers. És mi lenne, mint az igazság utolsó búcsú verse, amibe költőien el mondta az embereknek, hogy mennyit köszönhet nekik, és hogy mennyi mindent tanult is adhatott nekik és reméli, ha el megy versei a jövőnek is fen, marat. És az emberek könnyes szemmel vettek búcsút költőnktől, mert tudták, hogy el jön neki a vég. És a hetek múlásával költőn az örök költők mezeére költözött…… az emberek utolsó kegyelmét aranykönyvbe foglalták verseit, ami a legnagyobb könyv volt is az egyetlen egy könyv is méltó helyre tették a könyvtárba, hogy a jövő emberei is tudjanak okulni eme nemes embertől ki verseivel tanított. Az emberiség tudja, hogy milyen nagy kincset veszített, de mielőtt Titkos költőnk el távozott ő nem tudta, hogy saját maga mekkora csoda is egyszerű emberként halt meg ki a semmiből jött az

 

Elveszet Csodák költője nyugodjék békébe!